Apple Watch Series 9

Apple Watch Series 9

Bemutatkozott az Apple Watch Series 9

Igaznak bizonyultak a pletykák: a legújabb Apple Watch egyik legnagyobb újdonsága az S9-es chip lett, amely minden téren javít az elődökhöz képest.

A grafikai teljesítmény 30 százalékkal nő, míg a Neural Engine-t érintő feladatok elvégzése ezen a modellen már kétszer gyorsabb lesz. Az új chipnek köszönhetően a Sirihez intézett kéréseket is maga az eszköz dolgozza fel, így sokkal gyorsabban kaphatunk válaszokat.

A dizájn egyébként maradt változatlan, külsőre megegyezik a Series 7 és Series 8-as órákkal, egy új, rózsaszín változat azonban bekerült a portfólióba.



Mindezek mellett a Watch is megkapta azt az U2-es chipet, aminek köszönhetően a Lokátoron belül minden korábbinál könnyebben megtalálhatjuk az órát. Javult a kijelző is, az ugyanis akár már 2000 nites fehérfényerőt is képes  kibocsátani, emellett azonban 1 nitesre is le tudja szabályozni magát, így éjszaka sokkal kevésbé lesz zavaró.



Az S9-es SiP egy új mozdulatot is lehetővé tesz: a dupla koppintást. A mutató- és hüvelykujjunk összeérintésével kinyomhatjuk az ébresztőnket, vagy felvehetünk akár egy hívást is, ha a másik kezünk foglalt lenne.


- index.hu, GZ -

Hozzászólások Apple Watch Series 9 cikkünkhöz:

Te lehetsz az első, aki kérdez, vagy hozzászól!
P
Péter Zay Szia
2024-01-02 11:10:38 Válasz