Egy új okostelefonos rendszer fejlesztését fontolgatja az indiai kormány

Egy új okostelefonos rendszer fejlesztését fontolgatja az indiai kormány

Az elmúlt hetekben sorra számoltunk be arról, hogy régi, akár szó szerint legendás mobil operációs rendszerek szűntek meg létezni, és az Android-iOS páros konkurenciái egyre csak fogynak, kvázi nem is léteznek.

Persze a legtöbben megelégednek ezzel a két választási lehetőséggel, mások viszont aggasztónak tartják ezt a tendenciát, illetve a választási lehetőségek szűkösségét. Utóbbiak közé tartozik az indiai kormányzat is, amely fontolgatja egy új okostelefonos rendszer fejlesztését, illetve annak támogatását.

A The Economic Times elnevezésű online médium értesülései szerint a jelenleg regnáló indiai kormány és az Elektronikai és Információs Technológiai Minisztérium egy saját fejlesztésű, okostelefonokra fejlesztett operációs rendszer létrehozásának lehetőségeit vizsgálja. Ez a szoftveres ökoszisztéma az Android és az iOS kihívója lehetne, illetve vélhetően biztosítana némi függetlenséget a helyi érdekeltségű gyártók számára.

A koncepció egyelőre még csak a tervezőasztalon létezik, a kormányzat munkatársai jelenleg olyan startupokat és akadémiai intézményeket keresnek, amelyek hajlandóak volnának részt venni egy ilyen operációs rendszer kifejlesztésében. Rajeev Chandrasekhar, az elektronikai és informatikai államtitkár úgy vélekedik, hogy a piacon bőven akadna hely egy új operációs rendszer számára, és a fejlesztést megalapozó stratégia már kidolgozás alatt áll.

A múltban volt számos próbálkozás arra, hogy egy méltó alternatívát fejlesszenek ki az Androiddal és az iOS-szel szemben, de sem a Samsung, sem a BlackBerry, de még a szinte végtelen anyagi erőforrásokkal rendelkező Microsoft sem járt sikerrel. Jelenleg csak a Huawei által kreált Harmony OS tekinthető valódi, aktív versenytársnak. Persze, ahol az egyik kudarcot vallott, a másik még learathatja a siker babérjait. Az indiai egy óriási okostelefonos piac, érdekes lesz látni tehát, hogy mire jutnak ott a fejlesztők, ahol a kormányzat teljes támogatását élvezik.

- napidroid.hu, Richárd -

Hozzászólások Egy új okostelefonos rendszer fejlesztését fontolgatja az indiai kormány cikkünkhöz:

Te lehetsz az első, aki kérdez, vagy hozzászól!