Xiaomi Mix Fold 3

Xiaomi Mix Fold 3

Hivatalos: ekkor jön a Xiaomi Mix Fold 3

Hivatalos: ekkor jön a Xiaomi Mix Fold 3, amiről az is kiderült, hogy Leica kamerákkal érkezik.

A Xiaomi elnöke, Lu Weibing a cég legutóbbi gyárfejlesztéséről szóló Webio posztja alá érkezett kommentre reagált a hírrel, hogy augusztusban érkezik az új mobil.

Az új okos gyár hivatalosan is elindult, az első modell, amit gyártani fognak benne, az pont a Mix Fold 3 lesz. Valószínűleg sokat javítottak a gyártósoron, hogy lehetővé váljék egy vékonyabb, mégis erősebb telefon gyártása.

A Mix Fold 2 is augusztusban jelent meg tavaly, így úgy néz ki, ez lesz az összecsukható Xiaomik hónapja. A tavalyi mobil 11,2 mm-es becsukott állapotban, ami már akkor nagyon jó volt, de úgy néz ki, hogy idén még vékonyabbá sikerül tenni a Mix Fold 3-at.

Rossz hír, hogy a pletykák szerint a Mix Fold 3 nem jön majd a globális piacra, ami nem túl meglepő, hiszen a tavalyi modell sem jelent meg Kínán kívül.

A korábbi pletykák alapján az új összecsukható Xiaomi kijelző alatti szelfikamerával jöhet a fő, becsukható képernyőn, míg hátul egy 5-szörös periszkóp lencsét kaphat, a Snapdragon 8 Gen 2 ketyeghet benne, valamint támogatott lehet az 50 wattos vezeték nélküli töltés.

- tech2.hu, Márkus Marcell -

Hozzászólások Xiaomi Mix Fold 3 cikkünkhöz:

Te lehetsz az első, aki kérdez, vagy hozzászól!